Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Augusztus 16. 13:57, csütörtök | Helyi
Forrás: hirado.hu

Kicserélik-e az iskolatáskát, ha elszakad?

Kicserélik-e az iskolatáskát, ha elszakad?

Ha hibás volt a termék, a leárazás ellenére is fogyasztóvédelmi lehetőségek illetik meg a vásárlókat.

Az áruházláncok már közzétették a kedvezményes árú tanszerek listáját és az egyéb kedvezményeiket, és a széles választék kecsegtető ugyan, de nem árt több mindenre ügyelni a vásárláskor: ha hibás volt a termék, a leárazás ellenére is fogyasztóvédelmi lehetőségek illetik meg a vásárlókat.

Leárazásokkal, nagy kedvezményekkel várják az áruházláncok a szülőket az iskolakezdés előtt. Ugyanakkor ahol vásárlás van, ott könnyen lehet fogyasztóvédelmi probléma is, és nem árt észben tartani több dolgot mind a fogyasztóknak, mind pedig a vállalkozásoknak. Fontos, ha például az iskolatáskának, tornacipőnek vagy tornaruhának csak annyi a „baja”, hogy nem tetszik a diáknak, akkor emiatt nem lehet reklamálni. Ennek ellenére az áruházak biztosíthatják, hogy adott időn belül kicserélhessük a terméket, érdemes erre a vásárláskor rákérdeznünk.

Azonban azt is tudni kell, hogy a vállalkozásoknak nem kötelességük visszavenni a terméket, ha az hibátlan, és erről saját maguk döntenek. Kivétel ez alól, ha interneten szerzik be a szülők a tanszereket, hiszen ez esetben még akkor is meggondolhatják magukat tizennégy napon belül az átvételtől számítva, amennyiben az iskolatáska, tornacipő vagy épp a tornaruha nem tetszik a gyermeknek, vagy nem jó a mérete vagy épp a színe. Amennyiben tényleg hibás volt az árucikk, például gyári hiba vagy más hasonló ok áll fent, a fogyasztó kérheti a vállalkozástól – a nagy akció ellenére is, mert különbség nincs –, hogy ingyenesen javítsa meg a terméket.

Díjmentes csere, vagy visszajár a pénz

Ha pedig ezt nem tudják vagy nem akarják megtenni, akkor köteles kicserélni a terméket, szintén díjmentesen – ennek hiányában pedig a vételár csökkentését, illetve a teljes vételár visszatérítését is kérni lehet.

Ha a megvételtől hat hónapon belül merült fel a fogyasztóvédelmi probléma, az áruháznak be kell bizonyítani azt, hogy a hiba oka csak a vásárlást követően keletkezett, amennyiben ezt nem teszi meg, úgy köteles eleget tenni a fogyasztó fenti igényének. Hat hónapon túli hiba esetén viszont már a fogyasztónak szükséges bizonyítania, hogy eleve hibás volt az árucikk, amit megvett (például egy független szakvéleménnyel). Összességében pedig a hiba miatt a vásárlástól számított két évig lehet reklamálni.

Fontos odafigyelniük arra is a fogyasztóknak, hogy a fentiek mellett az áruházak még külön garanciát vállalhatnak bizonyos termékekre, sőt egyes árucikkekre az kötelező is. Így kötelező jótállás jár bizonyos vételár felett a tartós fogyasztási cikkekre, amelyeket tipikusan iskolakezdésre vesznek, mint például a 10 000 forint feletti: zsebszámológépre, számológépre, diktafonra, sporteszközökre, hangszerekre, laptopokra, notebookokra, PDA-készülékekre (az iskolatáskára viszont nincs kötelező jótállás).

Az egyéves garanciát mindenképp vállalni kell

Ezeknél a felsorolt termékeknél jó tudni, egyéves garanciát mindenképp vállalnia kell az áruháznak, és jótállási jegyet is mellékelnie kell az árucikkhez. A garanciaidő alatti hiba esetén az eladónak szükséges bizonyítani, miszerint az eladáskor a termék még hibátlan volt. Erről is tudni kell, hogy ha a jótállási jegy átadása mégsem történt meg, úgy a számlával-nyugtával még ugyanúgy lehet a jótállási jogokat (ugyanazok, mint a fentiek: kijavítás, kicserélés, vételár-leszállítás, vételár-visszatérítés) érvényesíteni a jótállási időn belül. Egyúttal azért sem utasítható el a fogyasztó igénye, ha a jótállási jegy esetleg rosszul lett kiállítva az áruház részéről.

A jótállási jegy mellett nem követelheti a cég külön a számla-nyugta bemutatását is. Ez utóbbi csak akkor kötelező, ha esetleg a fogyasztónál nem lenne meg a jótállási jegy. Nem árt azt sem tudni, hogy ha esetleg a tartós fogyasztási cikkek esetében egy évnél hosszabb garanciát biztosítanak, vagy pedig a tartós fogyasztási cikknek nem minősülő termékre vállal az áruház saját garanciát, akkor azt már külön feltételhez kötheti, ezért ennek mindig alaposan utána kell nézni.

Két hónapon belül jelezni kell a hibát

Ha a fogyasztók a vásárlás után azt tapasztalják, hogy hibás a megvett termék, akkor haladéktalanul, de legkésőbb két hónapon belül vigyék azt vissza. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor az ebből fakadó kárt ők viselik. Ne feledjék azt sem, hogy a hibás árucikk miatt bejelentett igényről jegyzőkönyvet kell felvennie az áruház alkalmazottjának, és annak egy példányát a fogyasztónak át kell adni. Ezt a jegyzőkönyvet a vállalkozások három évig kötelesek megőrizni és bemutatni az ellenőrző hatóságnak, ha azt kéri.

Amennyiben esetleg a vevőszolgálatos vagy aki a vásárlói panaszok kezelésével foglalkozik, nem tud nyilatkozni arról, teljesíthető-e a fogyasztó hibás termék miatti igénye, úgy az áruháznak a panasszal kapcsolatos álláspontjáról legkésőbb öt munkanapon belül, igazolható módon kell tájékoztatnia a fogyasztót.

Ha kijavításra vette át a vállalkozás az adott árucikket, úgy külön elismervényt kell adni a fogyasztónak arról, mikor mehet érte vagy pedig ezt az időpontot a jegyzőkönyvben szükséges feltüntetni számára. Az előírások szerint törekedni kell a tizenöt napon belül történő kijavításra, vagy épp az e határidőn belül történő cserére, ha ilyen célból vették át a vállalkozások a hibás terméket.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.