Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2011. Október 23. 07:41, vasárnap | Sport
Forrás: MTI

Három magyar arany szombatra

Három magyar arany szombatra

A nyitónapi egy elsőség után szombaton három aranyérmet gyűjtöttek a magyarok a Szingapúrban zajló kajak-kenu maratoni világbajnokságon.

A hazai szövetség beszámolója szerint a felnőtteknél női K-1-ben Csay Renáta hasonlóan nagy fölénnyel lett világbajnok, mint tavaly, az ifjúságiak között pedig – ahol 17 kilométer volt a táv – a Kiszl Vanda, Czéllai-Vörös Zsófia összetételű kajakpáros, valamint a Bodonyi András, Viola Viktor kenus duó győzött – utóbbi egység megvédte címét. A Hagymási Réka, Takács Tamara kettős, illetve a Varga Patrik, Szalai Bence duó harmadikként ért célba ezekben a számokban.

„Csay Reni csakúgy mint tavaly, idén is leiskolázta a mezőnyt, simán megvédte a címét. Ő olyat tud, mint senki más a világon ebben a versenyszámban. Az iszonyatos melegben és párában felvállalta, hogy egyedül végigcsinálja a 25 kilométeres távot, a többiek a nyomába sem értek. Becsülettel helyt állt Kollár Judit is, aki már évek óta munka mellett jár edzésre, ő negyedik lett” – mesélte Hüttner Csaba csapatvezető.

A felnőtt kenusoknál – ahol szintén 25 km volt a táv – a síkvízen olimpiai és világbajnok Vajda Attila sokáig vezetett, a végére azonban elfáradt, és hetedik lett. A szám másik magyarja, Nagy Péter negyedikként zárt. Férfi kajakban ugyanakkor jutott érem a magyaroknak: Petrovics Máté nagy bravúrral harmadik lett.

„Igazán eredményes napot zártunk, hat érmet, három aranyat nyertünk szombaton, ez önmagáért beszél. Annak külön örülök, hogy minden versenyzőnk nagyon nagyot küzdött ma” – fogalmazott Hüttner. A pénteki nyitónapon, az utánpótláskorúak egyéni versenyeiben szintén hat érmet – egy aranyat, két ezüstöt és három bronzot – nyert a magyar válogatott. A vb vasárnap zárul. (lm)

MTI

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.