Városlista
2024. április 17, szerda - Rudolf

Hírek

2012. Április 09. 07:09, hétfő | Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI

Egy nap alatt két gyilkosság történt Borsodban

Egy nap alatt két gyilkosság történt Borsodban

Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Berzéken és Hejőszalontán is gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség, a szombaton elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjait őrizetbe vették.

Közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Gaskó Bertalan tájékoztatása szerint Berzéken két család korábbi nézeteltérése fajult el, az egyik család „felfegyverkezve” bement a másik lakásába, ott dulakodni kezdtek, s a támadók egyike megszúrt egy 21 éves fiatalembert. A sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást.

A szóvivő közlése szerint az ügy azonban itt nem ért véget, röviddel ezután ugyanis a támadók közül két férfi bement a helyi kocsmába, ahol összeszólalkoztak egy szintén helyi, 46 éves férfival. Ezt követően távoztak, majd többen botokkal visszatérve olyan súlyosan bántalmazták a férfit, hogy áldozatuk életét vesztette. Az ügyben emberölés miatt indult eljárás, a rendőrség öt embert vett őrizetbe, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

A szóvivő a másik esetről elmondta: Hejőszalontán szombat este ittas emberek keveredtek utcai szóváltásba, s eközben egy 44 éves bőcsi férfi megszúrt két embert. Egyiküket, egy 19 éves helyi lakost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de ott belehalt sérüléseibe. A másik sértett, egy 39 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség a bőcsi férfit őrizetbe vette, a hatóság kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.