Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2011. December 02. 14:37, péntek | Sport
Forrás: mno.hu/MTI

14 milliárdot hozott a Hungaroring

14 milliárdot hozott a Hungaroring

A mai vizsgálatok szerint a mogyoródi Forma–1-es futam 14 milliárd forinttal járul hozzá a magyar GDP-hez, és több mint a dupláját hozza vissza annak, mint amennyibe belekerül – mondta Gyulay Zsolt.

A Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója a Digi Sport televíziós csatorna pénteki Reggeli Start című műsorában az autós gyorsasági világbajnoki futam megrendezését nagyon jó üzletnek nevezte az ország számára, és nem fél attól, hogy a Magyar Nagydíj lesz az egyik olyan európai verseny, amelyik kikerül a versenynaptárból. Bernie Ecclestone, a Forma–1 vezére ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a jövőben várhatóan csak öt európai futam lesz az F1-es naptárban.

„Nagyon jó a viszonyunk Bernie Ecclestone úrral, s szerintem a mi szerződésünk biztonságban van. Ha tudjuk teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket a szerződésben vállaltunk, akkor úgy érzem, 2016-ig nem vagyunk veszélyben” – hangsúlyozta Gyulay, aki szerint a két spanyol verseny közül az egyiknek, valamint a belga futamnak van a legnagyobb esélye arra, hogy kivegyék a programból.

Komoly fejlesztés szükséges

Hozzátette: ahhoz, hogy utána is legyen verseny Magyarországon, két-három év múlva el kell kezdeni tárgyalni a hosszabbításról, s 2014-ben jelentős beruházást kell elvégezni a mogyoródi pályán. Ennek pontos összegét nem nevezte meg, csak annyit mondott, hogy ez kevesebbe kerül majd, mint egy futballstadion felépítése. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor elismerte, hogy a Hungaroring a legrégebbi pálya a jelenlegi Forma–1-es helyszínek között.

„A főépület és a lelátórendszer sem mondható nagyon korszerűnek, ennek ellenére a csapatok és az FIA is nagyon szereti a mi pályánkat. Ezzel kapcsolatban nincs félelmem” – fogalmazott, majd azzal folytatta, a mogyoródi helyszín és a modern Forma–1-es pályák között akkora a különbség, mint futballhasonlattal élve a Hungária körúti MTK-stadion és a müncheni Allianz Aréna között.

„Az biztosan nem fog menni, hogy 2014-ben azt mondjuk Ecclestone-nak: hosszabbítsuk meg a szerződést, majd mutatunk neki egy makettet, hogy a pálya 2016 után így fog kinézni” – tette hozzá.

Önfenntartó pálya

Gyulay hangsúlyozta, ez a jelentős fejlesztés nem kizárólag állami pénzből valósulhat meg, mert felhasználhatnak hozzá pályázati pénzeket, s van a fiókjában egy olyan terv is, amelynek megvalósításával önfenntartóvá lehetne tenni a pályát. „Ne feledjük, hogy Mogyoródon egy 128 hektáros sportingatlanról van szó. Mondok egy példát: akár megújuló energiával is lehetne fűteni vagy világítani. Lehetne áramot is termelni, rengeteg lehetőség van, s vizsgáljuk a pályázati lehetőségeket is. Ne csak azt mondjuk, hogy ennyi pénz kell, hanem azt is, hogy a pálya a saját lábán álljon meg” – mondta el.

Az elnök-vezérigazgató elárulta, akkor ugrik majd ki a fiókjából ez a terv, amikor megnyílnak a pályázati lehetőségek. „Akkor oda kell állni az aktuális kormány elé, s azt mondani, hogy nekünk van egy olyan tervünk, amivel a pálya megállhat a saját lábán. És azt is be tudjuk bizonyítani, hogy egy év alatt nyereségessé tudtuk tenni magát a gazdasági társaságot, és ez nagy eredmény” – fogalmazott, majd hozzátette, az idén valószínűleg nyereséggel zár a Hungaroring Zrt., ráadásul úgy, hogy ebben az évben 380 millió forint hitelt is visszafizetett.

A pálya kihasználtságával kapcsolatban elmondta: az idén körülbelül száznegyven-egynéhány napon hasznosították a pályát, s 111 nap már jövőre is le van kötve. Véleménye szerint ez egy nagyon jó szám, mert az időjárás miatt egy évben maximum 160-170 nap lehet használni a Hungaroringet. Beszélt arról is, hogy most már a zrt. saját csapatot állított fel a pálya értékesítésére, s céljuk, hogy jövőre is minél több olyan esemény legyen a pályán, amely sok magyar nézőt vonz.

Címkék: Forma–1, Hungaroring

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.