Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2013. Augusztus 14. 13:47, szerda | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

Szobrot állítanak Wass Albertnek

Szobrot állítanak Wass Albertnek

Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának, szentegyedi és czegei gróf Wass Albertnek állít emléket Kiskunfélegyháza város közössége

Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának, szentegyedi és czegei gróf Wass Albertnek állít emléket Kiskunfélegyháza város közössége. A lélek legmélyéről feltörő kristálytiszta magyarságtudat, és a hazafiság megtestesítőjének mellszobra a Szent István templom előtti téren kap helyet. Az avatóünnepségre augusztus 19-én 18 órakor kerül sor.
Az ünnepségen felszólal Kapus Krisztián Kiskunfélegyháza Város polgármestere, Simó József, a Czegei Wass Albert Alapítvány elnöke. A szobrot Hajagos Gyula plébános és Hegedűs Lóránt református lelkész áldja meg. Közreműködik Kiss Ákos Jenő (ének), Sövény Tibor (vers).
Gróf Czegei Wass Albert szobrának felállítást Vas Antal nyugalmazott igazgató kezdeményezte. A támogatóknak köszönhetően az ötlet valóra vált. Az egyetemes magyarság értékrendjét hűen képviselő író, költőfejedelem szobrának kivitelezését Kocsis László helyi kőfaragó, kőszobrász készített el. A város képviselő-testülete február 14-ei ülésén adta elvi hozzájárulását Wass Albert mellszoborának felállításához, április 30-án pedig arról határoztak a városatyák, hogy a műalkotás a Szent István templom előtti parkban kapjon helyet.

Vass Albert élete
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő. Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája, a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu elnökségének éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy Nicolae Ceaușescu Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé. Az értesítés szerint „Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól” – írta Wass Albert. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt. Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben „A Nagy Könyv” című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult. „A funtineli boszorkány” című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az „Adjátok vissza a hegyeimet!” és a „Kard és kasza”.

Magyar állampolgársága, kitüntetése
A magyar sajtóban évekig tartotta magát az a vélekedés, hogy Wass Albert magyar állampolgárságát, többszöri kérvényezése ellenére, haláláig sem kapta vissza, s állampolgársági kérelmét a magyar állam rendre elutasította, arra hivatkozva, hogy a párizsi békeszerződés szerint újra automatikusan román állampolgár lett. 2007-ben Simicskó István KDNP-s és Babák Mihály fideszes képviselő arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy adjon posztumusz állampolgárságot Wass Albertnek. Az elnöktől azt a választ kapták, hogy ez több okból nem lehetséges, amelyek közül a legfontosabb, hogy Wass 1997-ben már megkapta a magyar állampolgárságot – az író magyar állampolgárként halt meg. Ugyanakkor az állampolgárságot igazoló okirat csupán egy éves időtartamra szólt, amit az író sérelmesnek tartott, s nem is élt vele. 1993. augusztus 20-án Wass Albertnek Antall József miniszterelnök előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök oda ítéli a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, amit a következő évben a floridai magyar konzul és Csoóri Sándor adott át neki otthonában.

Wass Albert a trianoni magyarság nagy nemzedékének nagy személyisége, nagy idők koronatanúja, az Erdélyi Világszövetség volt Társelnöke. Írói, költői munkásságának minden értéke a Magyar Örökség része.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.